Egy kislány futott a mamájához és ölelte át.

-         Mama mikor megyünk haza – kérdezte a kislány.

-         Nem tudom Maya – mondta az anya. Ám ekkor megjelent egy csomó katona és elkezdték megölni az embereket.

-         Mama – kiáltotta a kislány, mert eltalálta az édesanyát egy nyílvessző. Az anya a földre esett a kislány pedig odafutott és lerogyott mellé.

-         Maya – mondta rekedt hangon az anya - kérlek, figyelj ide... én, most elalszom örökre,… de meg kell ígérned, hogy… ezt a nyakláncot az életed árán is megvéded – akasztotta az eddig az anya nyakában lógó nyakláncot lánya nyakába.

-         Megígérem –nyelt egy nagyot a kislány.

-         Most pedig menekülj és vissza se nézz – ezzel az anya örök álomra hunyta a szemét. Maya még egy percet nézte az édesanyát, de utána egy nála 4 évvel fiatalabb kislány futott oda hozzá.

-         Maya én úgy félek a mama meg a papa.. – mondta kislány, de nem fejezte be, mert elkezdett sírni. Maya felemelte a kislány arcát letörölte a könnyeit és felállt.

-         Gyere, elmegyünk innen itt nem, maradhatunk – mondta Maya és segített felállni a kislánynak utána, meg fogta a kezét és elkezdtek futni az erdőbe s tűntek el a fák lombjainak takarásával.

10 évvel később

-         Nanami merre vagy – kiáltotta egy 18 éves lány – gyere elő tovább kel mennünk – kiáltotta tovább.

-         Itt vagyok Maya – integetett egy 14 éves lány egy fáról.

-         Gyere le és menjünk, tovább- mondta egy kis szigorral maya.

-         Rendben – sóhajtott Nanami és ezzel együtt már lent is volt.

-         Indulás – mondta Maya és elindult egy irányba. Mikor letáboroztak Nanami odament Mayához.

-         Maya mondj nekem egy szép verset – mondta Nanami és lefeküdt úgy, hogy a fejét maya ölébe hajtotta.

-         Rendben van. Ezeket még az édesanyám mondta nekem, de még minden egyes szavára emlékszem –mondta Maya

-         -Ha magasra felemeled a fejed és megcsókolod a szelet,
és megöleled az eget, és elmondod imádságodat,
és soha nem hazudsz, egy napon megtanítalak, hogyan kell repülni. –fejezte be az első verset.

-         Nagyon szép volt. Még egyet – kérlelte Nanami.

Egész éjjel majd én figyelem álmodat Egész éjjel majd én melletted leszek.
 Minden rossz álmodnál majd én ott leszek, Fogom a kezed, mondom neked minden jó lesz.
 Amikor sírsz majd én, ott leszek...
 Mondva neked Te soha nem vagy semmi, Soha nem vagy kevesebb, mint szép.
Ne aggódjál Én, itt vagyok melletted a Védő Angyalod –mikor befejezte Nanami már aludt. Erre, Maya erre elmosolyodott és így aludt el. Maya álma egy gyönyörű angyalról szolt. Maya úgy érezte, ismeri azt az angyalt, de csak homályosan látta az arcát ezért nem tudta ki az. Az angyal felé nyújtotta a kezét, de mikor Maya meg akarta fogni felébredt. Elsőnek nem értette miért kelt fel ilyen hirtelen, de amikor újra halotta azt a hangot, amit az előbb már tudta. Letette Nanami fejét a földre és elindult a hang irányába.

2 fejezet

Maya egy tisztás felöl halotta a hangot. Mikor odaért egy kislány szaladt el előtte nyomában egy zöldszínű 5 méteres szörnnyel. Amikor a szörny felfigyelt Mayára már nem érdekelte a sikítozó kislány.

-         Te leszel a vacsorám – jelentette ki a szörny és elindult Maya felé. Maya megdermedt, hiszen nem volt fegyvere és ezért végtelen volt. Ám ekkor a semmiből egy zöldszínű ostor csapot a szörnybe és szelte ketté. Maya abba az irányba fordult és egy Fehérhajú fehérruhás szellemet látott, akinek az egyik vállát prém fedte.

-         Sesshoumaru-sama – kiáltott fel az eddig megszeppent kislány s futott oda. Maya a döbbenettől megszólalni sem tudott.

-         Maya – kiáltotta Nanami miután megtalálta a megdöbbent lányt- mért nem szoltál, hogy..- de nem fejezte be, mert amikor észrevette a szellemet gyorsan, elbujt Maya háta mögé – ki ez – mutatott félénken a szelemre Nanami.

-         Honnan tudnám – lett bátorabb Maya és megfordult hogy Nanami szemébe nézhessen. Ám ez nagy hiba volt, mert a szellem rögtön a két lány között termet és mayát a nyakánál fogva emelte fel.

-         Ki vagy?– kérdezte hidegen Sesshoumaru.

-         Enged el – kiabált rá Nanami – a neve maya – mondta kétségbe esettetten Nanami mert látta, hogy mayának nem sokára elfogy a levegője. Sesshoumaru ledobta a földre mire mayából egy halk sikoly tört ki.

-         Mire volt ez jó te elme..  –de nem tudta befejezni, mert egy puffanásra lett figyelmes.

-         Sesshoumaru-sama mért nem vártad meg hű szolgádat – kérdezte egy zöld lény mire Sesshoumaru átgyalogolt rajta.

-         Sziasztok ti kik vagytok – ment oda a kislány mire mayának a szellem iránti dühe rögtön elszállt.

-         A nevem maya és ő itt Nanami – mutatott a barátnőjére maya –és téged hogy hívnak – kérdezet vissza maya.

-         A nevem Rin és ők itt pedig Sesshoumaru-sama és Jaken-sama – mutatott Sesshoumarura és a zöld lényre.

-         Rin gyere – mondta Sesshoumaru. Erre Rin szomorúan nézet új barátaira.

-         Sesshoumaru-sama had jöjjenek velünk, kérlek – mondta könyörgő hangon mire még a legszívtelenebb ember se mondott volna nemet.

-         Ha akarnak, jöhetnek – mondta és elindult a táboruk felé. Erre Rin nagyon megörült és most a két lányra nézett és könyörgő szemekkel nézet rájuk.

-         Gyertek velünk – kérlelte Rin őket.

-         Miért ne – vont vállat maya és elindult a szellem után. Bár Nanami egy kissé tartott a szellemtől nem akart maya nélkül maradni.

A táborban

-         Maya mond, csak megnézhetem azt a nyakláncot – mutatott maya nyakában lógó nyakláncra. Ám erre Jaken is felfigyelt és rápillantott a nyakláncra. De amint levette róla szemét rögtön vissza is nézet.

-         Ez...ez…le…lehetetlen – hápogta Jaken miközben gazdája ruháját, kezdte húzogatni mire egy púpot kapott érte. De ezt az új útitársak is észrevették és odanéztek- Sesshoumaru-sama az a nyaklánc…az…az csak az angyaloknak van – mondta Jaken mire Sesshoumaru is szemügyre, vette a nyakláncot…..

3. fejezet

-Nem értelek Jaken az csak egy egyszerű nyaklánc – mondta Sesshoumaru, de még mindig a kék színű csillagot nézte.

-Nagyuram érzi a botom azt a hatalmas erőt, ami minden angyal nyakláncának meg van – „okította” ki Jaken.

-         de egy ilyen nyakláncot bárhol meg lehet venni – „ellenkezet” Sesshoumaru. Ám ekkor Maya felállt és Sesshoumaru elé ált.

-         Ez a nyaklánc, ami szerinted, mindenhol megvehető már, vagy 500 éve öröklődik a családban – nézet rá szúrós szemekkel s ezzel együtt eltűnt az erdőbe. De mielőtt teljesen eltűnt volna intett Nanaminek hogy ne kövese.

1 órával később

Maya már vagy egy órája mehetett az erdőben, amikor egy sáska szellem jelent meg. Maya nagyon megijedt mivel a táborban hagyta a fegyverét. Ezért úgy döntött most inkább a futást választja. Szép lassan hátrálni kezdett és egy gyors mozdulattal megfordult, és elkezdett futni. Nem tudta merre megy, mert annyira megijedt hogy még csak az orra elé sem nézett. Ám ez nagyhiba volt, mert a következő percben felbukott egy köbben. Fel akart állni de egy éles nyilallást érzett a lábában és visszaesett. A következő percben már csak a sáska leheletét érezte a testén. Már érezte, hogy meg fog halni ezért becsukta a szemét és várta a halált. De ez nem következet be inkább nagy meglepetésére egy kezet érzett, ami felhúzta a földről. De maya rögtön vissza is eset, mert a lába annyira fájt hogy nem tudott rá állni.

-         Állj már fel – kezdett türelmetlen leni a megmentő.

-         De Sesshoumaru nem tudok fel állni szörnyen, fáj a lábam – mondta maya Sesshoumarunak. Erre Sesshoumaru megfogta mayát, és az ölében vitte vissza a táborba.

A táborban

-         maya mi történt – kérdezte meg Nanami amikor Sesshoumaru letette mayát egy fa alá.

-         Semmi – vágta rá maya és leszakított a ruhája végéből annyit hogy azzal meg tudja kötözni a lábát. Miután végzett Nanamihoz fordult – most mondok verset, mert fáradt vagyok – mondta maya.

-         Rendben – bólintott Nanami és a fejét maya ölébe fektette.

-          Arany felhő az égen,
Hova száll, hova száll?
Fekszem az esti réten,
a füvön, a setéten,
Hallgat a táj.

      Arany felhő az égen

      Tovaszáll, tovaszáll,

      Egy szív az esti réten,

      a füvön, a setéden – mondta maya és elaludt vele együtt Nanami és Rin is. Jaken egy ideig morgott hogy minek jönnek velük halandók, és hogy a nagyura soha nem hallgat r de utána ő is nyugovóra tért. Sesshoumaru meg egy ideig figyelte mayát de utána ö is felületes alvásra hajtotta a fejét.

1 hónappal később

Mayaék már egy honapja utazta Sesshoumaruékkal. Ez idő alatt maya beleszeretett Sesshoumaruba de nem merte bevallani neki. Minden nap rá gondolt. Ez is egy olyan nap volt. Már esteledet ezért tábort ütöttek. Maya elment sétálni egyet de nem gondolta, hogy valaki követni fogja. Már vagy fél órája mehetett, amikor egy gyönyörű helyen kötött ki. Egy vízesésnél, ahol a tájat szavakba nem lehetne foglalni. Maya megszólalni sem tudott. Ám maya nyakában lévő nyaklánc elkezdet izzani. Erre maya is felfigyelt. Ekkor a nyaklánc felemelkedet és kiszakadt maya nyakából és elkezdett előtte lebegni.

-         mi történik.- hebegte maya. Ekkor a nyaklánc alakot öltött. Maya rögtön felismerte az embert- anya – lepődött meg maya.

-         Igen gyermekem én vagyok az az ember, aki téged felnevelt de nem az édesanyád vagyok – mondta az ember – az édesanyád meghal 2 éves korodban. Ő kért meg hogy neveljelek fel úgy, mint a saját lányomat de azt mondta, ha eljön az idő, mondjam el neked az igazat – fejezte be az ember.

-         De … - hebeget maya, de az ember csendre intette.

-         Az az angyal, akit láttál az édesanyád – kezdet bele az ember – őt leküldték a földre, hogy vigyázzon az emberekre. Ám mielőtt lejött volna a földre az édesapádat a szeme előtt, ölték meg. Ekkor még nem tudta az anyád, hogy terhes. Mikor megszülettél rá 2 évre ezt a fentiek is, megtudták. Mivel az angyalok az édesanyádat másnak szánták meg akartak ölni téged. De még mielőtt ez megtörténhetett volna édesanyád megmentett és egy kívánságot adott neked – fejezte be a történetet.

-         Milyen kívánságot – kérdezte bizonytalanul maya.

-         Ha eljön az idő szelemé, válsz és akkor az angyalok soha nem, küldenének rád szellemeket, amik mostanában igen sokan támadnak rád – mondta az ember és elkezdett halványodni – ez volt az angyalod álma, akit álmodban látsz. Viszlát – intett egyet és eltűnt vele együtt a nyaklánc is. Maya annyira meglepődött hogy megszólalni sem tudott. Elindult vissza a táborba és egész úton csak gondolkodni tudott. De az, aki követte még ő maga is meglepődve ment vissza oda, ahonnan jött.

2 hónappal később

Maya még mindig meg volt lepve, hogy a szellemek az angyalok miatt támadják meg őt. De egyben még jobban beleszeretett Sesshoumaruba. Most csak Sesshoumaru és maya rótták az utakat. A többieket ott hagyták a táborba. Maya is csak azért ment Sesshoumaruval mert ő mondta.

-         hová megyünk – kérdezte maya egy idő után.

-         Majd meglátod – felelte titokzatosan. Mayát ez egy kicsit kíváncsivá tette de nem akarta, hogy összevesszen a Sesshoumaruval. Mikor Sesshoumaru megtorpant maya körülnézet. Majdnem elállt a lélegzette olyan gyönyörű helyen voltak.

-         Miért hoztál ide – kérdezte maya. De Sesshoumaru válaszra sem méltatott csak megcsókolta mayát. Mayát meg lepte ez a dolog, de viszonozta.

-         Ezért – válaszolta miután elváltak. Maya annyira boldog volt hogy megszólalni sem tudott. Ám ekkor mayát fény vette körül. De olyan erősen hogy még Sesshoumarunak is be kellet csuknia a szemét. Mikor már elült a fény mayának a Haja tengerkék színű volt. Szeme színe fekete mégis felehetett benne fedezni egy kis sötétzöldet is, ruhája is más volt. Maya már tudta édesanya álma valóra vált.

-         Én.. –akart magyarázni Sesshoumarunak de ő csak a szájára tette a kezét.

-         Tudom – mondta és megcsókolta az immár szellem mayát.

.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.

Maya és Sesshoumaru boldogan élt és Rin meg Nanami is velük maradt. Sesshoumaru elfoglalta édesapja trónját és az óta már nem bántotta az embereket. Ha Mayát bántotta valaki az halára volt ítélve. Rint és Nanamit a saját lányaiként nevelték. És az óta boldogan élnek, míg meg nem halnak.

The End